Paula Hawkins - A víz mélyén
Kiadó: 21. Század Kiadó
Oldalak száma:367
Kiadás éve: 2017
A várost átszelő folyóból holtan húznak ki egy fiatal nőt. Néhány hónappal korábban egy sérülékeny tinédzser lány végezte ugyanott, ugyanígy. Előttük évszázadokon át asszonyok és lányok hosszú sora lelte halálát a sötét vízben, így a két friss tragédia régen eltemetett titkokat bolygat meg - és hoz felszínre.
Az utolsó áldozat árván maradt, tizenöt éves lányának szembe kell néznie azzal, hogy félelmetes nagynénje lett a gondviselője, aki most kényszeredetten tér vissza oda, ahonnan annak idején elmenekült, és ahová szíve szerint soha nem tette volna be újra a lábát. A folyóparti ház eresztékei éjjelente hangosabban nyikorognak, a fal tövében susogó víz kísérteties neszekkel tölti meg az egyébként zavartalan csendet.
A lány a vonaton című regényhez hasonlóan PAULA HAWKINS újabb története is megállíthatatlanul sodorja az olvasót a végkifejlet felé, bizonyítva, hogy az írónő nagy ismerője a női léleknek és az emberi ösztönöknek.
A lány a vonaton az elmúlt évek legnagyobb sikere volt a magyar és a nemzetközi könyvpiacon. A szerző második thrillerére két évet kellett várni. De - ahogy az első olvasók egybehangzóan állítják - megérte.
Ami nagyon tetszett, hogy a történet végig az orromnál fogva vezetett és sokszor kaptam téves infókat is, de ez valahogy az életben is így történhet egy halál eset esetén. Nem tudhatjuk, hogy akit elítélnek tényleg bűnös e vagy sem. De itt kederül és úgy teszed le a könyvet: na b...meg! Nagyon sokat dobott ezaz élmény számomra a történeten. Olyan ez mint Agatha C. 10 kicsi négerje ahol a végén rájössz, hogy igazán mi történt. Zseniális!
Oldalak száma:367
Kiadás éve: 2017
Fülszöveg:

Sziasztok!
Nem tűntem el, csak mostanában nem született blogbejegyzésem de az olvasás természetesen nem állt le, csak nem jött semmi olyan a kezembe amiről úgy nagyon írtam is volna.
Viszont most egy friss könyv, így egy újdonsággal jövök- szerintem annak számít. Ez nem más, mint a lány a vonaton szerződének a legújabb könyve: A víz mélyén.
Hát, nézzük:
Nagyon nagy elvásárásokkal fogtam neki a könyvnek ami hia volt. Ugyanis - aki nyomon követi a blogom- tudjátok, hogy az első könyve nagyon tetszett. Imádtam! De rájöttem menet közben hogy félre kell tennem és máshogy néznem erre a könyvre mer különben nagyon nem fog tetszeni. Próbálkoztam és úgy ahogy ez sikerült is. Ugyanis összességében 4 csillagot adnék a könyvre. Mondom is, hogy miért:
A szereplők nagyon jól lettek kitalálva de talán -számomra legalábbis- nagyon sok a szemszög amiből a történetet végig követhettem. Persze mindegyik hozzáadott a történethez és így lett egy nagy kerek az egész de nekem akkor is ez egy kicsit sok volt. Másik nagy ok amiért 4 csillagot adtam azaz hogy nem volt annyira letehetetlen mint az első könyv. Tény, hogy az olvasási élményből nem vett el, de hozzá sem adott.
"Azt hiszi az ember, hogy a sérülés kisebb lesz, a megaláztatás enyhébb, ha senki más nem látja." (idézet a könyvből)
Ami nagyon tetszett, hogy a történet végig az orromnál fogva vezetett és sokszor kaptam téves infókat is, de ez valahogy az életben is így történhet egy halál eset esetén. Nem tudhatjuk, hogy akit elítélnek tényleg bűnös e vagy sem. De itt kederül és úgy teszed le a könyvet: na b...meg! Nagyon sokat dobott ezaz élmény számomra a történeten. Olyan ez mint Agatha C. 10 kicsi négerje ahol a végén rájössz, hogy igazán mi történt. Zseniális!
"Mikor valaki félrelép, akkor a feleség miért mindig a másik nőt szokta gyűlölni? Miért nem a férjét gyűlöli? A férj árulta el, a férj fogadott örök hűséget neki, meg hogy örökkön örökké…" (idézet a könyből)
A másik nagyon jó dolog a könyvben az a lélektanisága. Mivel rettenetesen sok szálon fut a történet így sok szemszögből látod a dolgokat ami egy hatalmas extra és rájössz ezáltal, hogy mennyi apró kicsi hazugság vesz mindenkit körül az egész élete során és éppen ezért nem is sejted, hogy éppen ki az a rosszakaró a történetben akit kikiálhatnánk gyilkosnak ugyanis mindenki.. igen, mindenki gyunus lehet a szemedben de a végén mégis rá kell böknöd egyre, hogy igen, legyen akkor Ő a gyilkos. Mind emíltett a történet nagyon nagy mozgatórugója a titkok ami végig csak szövődnek a fejeden egyre nagyobbra.
A történetben a karakterekkel nehéz azonosulni mivel mindenkiről egyszerre csak pár oldalt olvasol és igazán egyik karaktert sem ismered meg. Amit még ki szeretnék emelni azaz, hogy a történetből szerintem jóval többet is ki lehetett volna hozni, mivel nagyon adja magát a sztori. Nagyon jól fellettek vezetve az öngyilkosságok a folyónál, nagyon jól fellett vezetve az utolsó kettő a mi időnkben történt öngyilkosság is. Utóbbi kettőnél megvan a csattanó de igazáság szerint vártam, hogy a többinél is történjen valami. Persze megtudtam ezt-azt a többi nőről is aki a folyóba veszett de azt hittem, hogy ez ennél egyszer majd csak több lesz.
Sajnos tény, hogy az előző könyvéhez kezdtem hasonlítani az újat is. Ami hiba volt. Pedig nagyon jó könyv ez is, csak én kezdtem bele rosszul és később ahogy próbáltam fejben elvonatkoztatni sokkal jobban tetszett de kicsit rá tette a pecsétet a kezdeti "utálatom". Ezért adtam rá 4 csillagot.