SPIRIT BLISS - KÍGYÓK SZISZEGÉSE
Sokan lehet, hogy csodálkozni fognak amikor most azt mondom nektek, hogy ez egy MAGYAR író nő tollából származik. És, az előbb -általam- agyon szidott Sz. Kitti - Gyémántfiú történetre hasonlít. És, ekkor ezt hozzá kell tennem még: ez a történet sokkal jobban van megírva, előadva. Nincs benne nyafogás, a főszereplő nem egy töketlen valaki. Ami jó pont. Hatalmas piros pont.
Egy filmstúdió, amely hosszú évtizedek óta gyártja a sikerfilmeket. Ahol megszokott a siker és a csillogás. Sokan eladnák a lelküket is, hogy bekerüljenek ebbe a közegbe… Vagy a gyerekeik lelkét. Mikor Peter Summers, menedzser rádöbben, hogy a filmstúdió, amelynek dolgozik, gyermekprostitúcióval is foglalkozik, először nem tudja, mit tegyen. Egy dologban biztos csak: nem fordíthatja félre a fejét, ahogyan mások teszik! Kockára teszi a szerelmét, a saját biztonságát, az életét, hogy bizonyítékot gyűjthessen a bűnösök ellen, és kimenekítse a karmaik közül a gyerekeket. „Jobbra tőlünk egy középkorú házaspár pakolta be éppen a vásárolt holmikat a kocsijuk csomagtartójába, míg pár méternyire két fiatal srác a náluk lévő aprót számolgatta. Nem foglalkoztak velünk, csak élték a burokba zárt kis életüket, amelybe nem fért bele egy nő karját markoló férfi. Mindenki törődjön a saját dolgával, és tegyen rá nagy ívben, hogy mi történik a szomszéd kertjében! A többség elve. De nem az enyém.” Egy régi álom, amely most valóra válhat. Külföldi koncertkörút, hírnév és pénz. És egy új, ami veszélybe kerülhet. Szerelem, házasság, család. Julie Parker mindig is híres énekesnő szeretett volna lenni. Aztán megismerkedett Peter Summersszel és beleszeretett. Hogy mikor változtak meg a vágyai, talán ő maga sem tudná megmondani. Most viszont minden, amit szeretne, hogy Peter felesége lehessen. Boldogan készülődik élete legboldogabb napjára, ami hirtelen rémálommá változik. A vőlegény nem jelenik meg az oltár előtt, másnap pedig feltűnik a rendőrség a rossz hírrel: Petert lelőtték. A nyomozás rendhagyó módon veszi kezdetét, miközben a múlt összefonódik a jelennel. Vajon a gyermekkereskedők próbálták elhallgattatni Petert? Vagy a múlt árnyai kísértenek? Esetleg a féltékenység volt a kiváltó ok? Ki a pedofil szervezet vezetője és hogy kerül egy ismeretlen fiatal lány Julie lakásának az ajtaja elé? Nyomozz együtt Peterrel és Julie-val, de vigyázz, mert a kígyók mindenütt ott sziszegnek!
A könyv érdekessége volt a számomra, hogy 2 szemszögből olvashattam a történetet egy férfiéből és egy nőéből. Érdekes volt egy pasi szemszögéből látni a dolgokat, az ő fejével gondolkozni. Sok nőnek jár azon a feje, hogy mit gondolhat egy pasi a dolgokról. Hiába ismerjük annyira világnézetét a gondolatai nem tudjuk. Ellentétben ebben a könyvben. Eleinte nem szerettem Julie-t. Aki egy nála sokkal idősebb férfihez vonzódik és össze akarnak házasodni. Nem szeretem az ilyen nőket, akik ilyen élet stílust választanak. Taszító számomra. Megvetem őket egy kicsit. Tudom, addig ne ítélkezzünk míg nem jártuk be az illető útját. Nem is szeretném. Viszont a végére, nagyon is megszerettem Julie-t mert rájöttem, hogy ő tényleg szerelmes a producerbe. És, hogy tényleg ő ezt, szívből akarja.
Összegezve: Nagyon tetszett. Kissé néha a történet sexel van fűszerezve, ami engem nem zavart. Sose zavart. Teljes mértékben ki vagyok békülve a könyvvel. Imádtam, de tényleg. Ami még dícsérendő, hogy a borító is gyönyörűre sikeredett teljes mértékben átadja a könyv hangulatát.
A könyvben, rengeteg amolyan "élet nagy igazságát" találhatjuk meg, én a számomra nagyon is igaz mondatát már a könyv elején megtaláltam. Ami így hangzik:
Összegezve: Nagyon tetszett. Kissé néha a történet sexel van fűszerezve, ami engem nem zavart. Sose zavart. Teljes mértékben ki vagyok békülve a könyvvel. Imádtam, de tényleg. Ami még dícsérendő, hogy a borító is gyönyörűre sikeredett teljes mértékben átadja a könyv hangulatát.
A könyvben, rengeteg amolyan "élet nagy igazságát" találhatjuk meg, én a számomra nagyon is igaz mondatát már a könyv elején megtaláltam. Ami így hangzik:
Sosem értettem, hogy lehet az emberekben ennyi rossz indulat. Miért élvezik, kéjesen, hogy egy ismeretlent bántanak szavakkal és tettekkel…
