2017. szeptember 5.

Ígértem, hogy kicsit személyesebbé illetve új rovatokat próbálok bevezetni is egyben, hogy ne egyhangúan csak a könyvekről legyen szó. Persze a könyvek királyak, de néha jól esik egy-egy "különlegesebb" bejegyzéssel megtörni a blogot.

Van egy 8 éves Goldenem, aki szerintem a világ legkedvesebb, legaranyosabb, legfigyelmesebb és legokosabb kutyája a földön. (Igen, cseppet se vagyok elfogult.) Úgy döntöttünk, hogy fogjuk és elvisszük magunkkal egészen szlovénia másik végébe. Ezzel nem is lenne gond ha eddig nem meximum a balatonig vagy Győrig vittük volna magunkkal. Így hatalmas izgalommal vágtunk neki több 100 km-nek ami az első nap a szállásunkig előttünk állt.

Főleg vízeséseket néztünk meg, sífelvonoztunk, tavaknál jártunk illetve szurdokban. Nem túl változatos program tudom. De nagyon szép a táj és kutyával tökéletes kirándulás. Átlagosan napi 10 km volt amit gyaloglással töltöttünk.


- Augusztus 14. - érkezés a szálláshelyünkre illetve Postojna környéke

A szállásunk egyszerűen zseniális volt. Egy vadiúj házacska egyik apartmanjában laktunk ahol kaptunk reggelit illetve a szoba alap költésgén felül 20EUr költésget számoltak fel a kutyáért és hatalams szeretettel fogadta a tulaj. Hatalmas pontot szeretnék éppen ezért adni a helynek és hirdetni is itt a blogomban, hogy mejetek hozzá bátran ha főleg a nemzeti park a célotok. Igaz minden 1-2 órás útra van, de a hegyeken át milliószor meg lehet állni és csodás dolgokat láthattok. Sőt több mindent láthattok ha kutyával vagytok mert így kényszerítve vagytok arra, hogy megállatok és néha egy-egy rövid sétát tegyetek az erdőbe. Ahol patakokat lehet felfedezni.... Nagyon szép!

Ajánlom a szállásunkat nagyon. A tulaj nagyon jól beszél angolul, kedves és figyelmes. E-mailekre is gyorsan válaszol. https://www.booking.com/hotel/si/gladiaterra-castle.hu.html



Első nap nem csak a szállásunkig mentünk el hanem csak úgy elindultunk és a Postojna barlang túloldalán kötöttünk (az út tereléseknek hála amúgy, tök véletlenül) ahol egy tanösvényen mentünk végig.. pontosabban egy rövidke szakaszán. Láttunk boszorkány barlangot lent egy szakadékba ahová kutyával nem tudunk együtt lemászni, de ketté válva megtettük és zseniális volt. Láthattunk egy patakot ami egyszer (2-3 évvel ezelőtt) több méternyit emelekdett a vízszintje szinte elöntve a völgyet.... egyszerűen hihetelennek tűnik, hogy egy kb másfél méter átmérővel rendelkező kis patak ennyire felduzzadjon... és a max térdig érő vize... persze ott van a hó ami ha olvad, olvad. :D Logikus, nem? :D Akkor könnyű ennyi víznek lennie egy ilyen helyen.


Augusztus 15. - Boka vízesés, Bovec vízesés

Mind a két vizesés nagyon jól megközelíthető kutyával. A Boka vízesés ahol először jártunk nem volt akora a vízhozama mint amire vártunk, ugyanis éppen szárasság volt. De megtalátluk a medret amiben normálisan folyó formájában szokott a vízesés vize hömpölyögni. Hihetelen volt ahogy lemásztunk és az a sok FEHÉR szikla... több méteres "kavics" amiket a folyó magával rántott. Ezaz élmény is megérte maximálisan, kicsit kárpótolta a vízesés csekély víz mennyiségét. Igazán a vízesést hiába másztunk fel a kilátójába nem túlzottan láthattuk. De egyszer majd vissza fogunk térni tavasszal hátha akkor nagyobb sikerrel járunk a víz mennyiség terén.


Bovec vízesés - Nagyon könnyen megközelíthető nincsenek lépcsők és már a parkolóból láthatjuk a vízesés de igazán akkor látjuk ha lemegyünk. Könnyű kis hegyi úton megközelíthető mint említettem. A sziklákon a vízesés alá a JÉGHIDEG (4-6 fokos vízben) a vállalkozó kedvűek alá is tudnak mászni... én a bokáig érő vízben is szana szét fagytam ami azt illeti. Nem készültem fürdőruhával az útra de nem bántam meg, mert veszett hideg volt a víz. Tudod, amikor belemész a vízbe és annyira hideg h olyan mintha milliónyi kis tűvel szurkálnának mindenhol.... hát pontosan annyira volt hideg. De megérte... :D



Augusztus 16. - Bohinji-tó illetve Kravec hegyre sífelvenó



A tavat nagyon em néztünk meg, de nagyon jó kialakított parkolók vannak mellette (viszonylag olcsó, ha jól emlékszem 2 euró egy napijegy, személygépkocsinak) és SZABAD VADKEMPINGEZNI vannak erre kijelölt helyek illetve ahol nem tiltott ott is lehet. Nincs hely bérleti díj stb. Nagyon jó =) 

Féletem a sífelvonótól, hogy a kutyám, hogy fog reagálni az egészre de felfelé meg se kottyant neki. Ült nézte az embereket. Szerencsére barátoméknál járt panelházban így liftezett már... lehet ez hozzásegített minket. Viszont itt váltani kell kutya jegyez. Fel-Le összesen 5 EUR-ba került. 
A hegyen (aki síelt már neki nem lesz újdonság) ugyan úgy működnek a vendéglátó egységek illetve majdnem minden sífelvonó is. Nagyon jókat lehet sétálni fent. Mi a fenti sífelvonókat kihagytuk mert nem kabinosak voltak, így kutyával az nehézkes lett volna. 

Mielőtt visszamentünk a szállásunkra gondoltuk emgnézzük Vintgár-szurdokot de olyan eső kapott el minket, szerencsére még azelőtt hogy megvettük volna a jegyeinket, hogy ilyet még nem láttunk. Komplett hegyek tűntek el az esőfelhőben....

Augusztus 17. - Vintgar szurdok, Peričnik vízesés


A szurdok az egyszerűen mesés. Én pár hónapja jártam ott először de utazó tásaim nem látták így újból végig mentem a kis úton. Ez összesen oda-vissza 5 km sétát jelent egy nagyon szűk kis kiépített járdán ahol van szembe jövő forgalom ám nem elég széles hozzá az út. 
Itt amúgy 5 euró/fő a belépő és kutyának nem szükséges jegyet váltani.


Annyit viszont hozzátennék, hogy a goldenem mindenki..MINDENKI összetapogatta. Vagy volt a másik véglet aki félt tőle illetve aki háborgott hogy mit kell ott kutyával lenni. Jaaa engedjétek meg hogy hozzátegyem: magyarok voltak akik háborogtak ezen. Egyszer amikor jöttünk kifelé és már 20. embertől hallottam kiborultam és visszaszóltam neki olyat magyarul, hogy a nő csak pislogott. Nagyon durva voltam vele amit később meg is bántam de nagyon kiette ezaz út az idegeimet. 

Valamint még a visszaút előtt elmentünk az onnan nem messze lévő újabb vízeséshez... ez a 3. az útunk során. Nagyon meredek úton kell felsétálni, viszont a parkolóból is látható de az igazi élmény akkor van ha kibírod, erős leszel és felmész szinte a hegy tetejére. De készülj fel rá, hogy vizes leszel. Nagyon közel tudsz menni a lezúduló vízhez. Különlegessége a helynek, hogy mögé is könnyű szerrel be tudsz sétálni. Egyszerűen lélegzetelállító. DE, hogy a ruhád nedves lesz az garantált ugyanis a vízesésből is kapsz egy jókorát valamint a hegyből FOLYAMATOSAN folyik a víz egy vízpermet keletkezik ebből is. Váltás felső legalább ami kötelező. A parkolásért lent 2 eurót (egész napos díj) amit fizetni kell az ott lévő kis kocsmában. Ami külön tetszett hogy a parkoló őr bácsi beszélt angolul!!! =))


Összességében nagyon jó kiránduló helyek vannak és a legtöbb étterembe ahol van kinti részleg a kutya nem jelentett problémát. A legtöbb fizetős helyen váltható kutyajegy vagy csak egyszerűen beviszed. Nagyon szerettem eddig is szlovéniát. Hosszú évekig jártunk oda telelni és akkor is nagyokat kirándultunk. Ez volt az első nyári látogatásunk az országban. körülbelül 7 éven keresztül (összesen) egy-egy hetet töltüttnk el ott és sok mindent láttunk már de még mindig van amit nagyon szeretnénk megnézni így vissza fogunk térni valószínüleg majd nyáron és szintén kutyával. :)))

Csillagvirágszál (könyv)Birodalma . 2017 Copyright. All rights reserved. Designed by Blogger Template | Free Blogger Templates