George R. R. Martin: Trónok harca
Sajnos előbb láttam a sorozatot mint, ahogy a könyvet a kezembe vettem. Hogy miért? Soha se voltam oda az ilyen témájú könyvekért, filmekért. Így gondoltam. Letöltök 2 részt a sorozatból.. úgy se fog tetszeni, de sokan dícsérik: belenézek. Hát, mit se mondjak 1 rész után az egész évadot letöltöttem és a tv előtt ültem kb 2 napig. Anyum elnevezte a sorozatot pornó filmnek. De ez már csak mellékes :D A könyv ebből a szempontból kicsit más. Ott csak említés szintjén jelenik meg.
Először is: köze nincs Tolkien művéhez. Kitalált világ, kitalált szereplők, kitalált történek. Egyetlen fantasztikus elemmel, amik a sárkányok, de az is csak a mű végén jelenik meg igazán, addig csak említés szintjén beszélnek róla.Könyv hű sorozat nagyon ritka, és ez nagyon ledöbbentett, hogy egyáltalán létezik ilyen. Hihetetlen volt számomra, ugyanis ilyennel még nem találkoztam, hogy ennyire ragaszkodnának a könyvhöz. A történet olvasása során rájöttem valamire: egy karaktert sem szabad megszeretnem, úgyis kinyírják. Még is van kedvencem és nagyon-nagyon imádkozom, hogy ő ne haljon meg. Eleinte un szimpatikus volt a bátyával együtt, de a történet közepén olyan arcát mutatta meg, hogy tátva maradt a szám, megszerettem a lánykát. Ő nem más min Danerys. Egy erős, ám tüneményes teremtést ismeretünk meg az olvasás során a személyében.
két valamit véssetek az eszetekbe:
"Közeleg a tél!"
"Egy igazi sárkánynak a tűz nem árthat"
A bortóí nagyon jó, bár sajnáltam ,hogy nincs belőle jelenleg a forgalomban kemény kötéses példány. Azért mégis csak 890 oldal, jó lett volna hogy ha strapabíróbb. Adnék érte inkább több pénzt, de ne essen szép túl korán és jobb egy kartonosat kézben fogni és azt olvasni. Én jobban szeretem. A sárkány nagyon jó, a homok szín is bejött.
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságba vezeti el az olvasót: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon van hatalmon hü barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. Martin legnagyobb erőssége, hogy meg tudja újítani, és élettel tölti fel azt a műfajt, amit a számtalan populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A tűz és jég dalának első kötete egy világteremtő fantasyeposz nagyszabású felütése.Bárki is gondol arra, hogy előbb a sorozat, aztán a könyv -esetleg- HA TETSZIK elvén ne kezdjen bele! A könyv jobb. Ám, ha a sorozat után olvassuk unalmassá tud válni.
Először is: köze nincs Tolkien művéhez. Kitalált világ, kitalált szereplők, kitalált történek. Egyetlen fantasztikus elemmel, amik a sárkányok, de az is csak a mű végén jelenik meg igazán, addig csak említés szintjén beszélnek róla.Könyv hű sorozat nagyon ritka, és ez nagyon ledöbbentett, hogy egyáltalán létezik ilyen. Hihetetlen volt számomra, ugyanis ilyennel még nem találkoztam, hogy ennyire ragaszkodnának a könyvhöz. A történet olvasása során rájöttem valamire: egy karaktert sem szabad megszeretnem, úgyis kinyírják. Még is van kedvencem és nagyon-nagyon imádkozom, hogy ő ne haljon meg. Eleinte un szimpatikus volt a bátyával együtt, de a történet közepén olyan arcát mutatta meg, hogy tátva maradt a szám, megszerettem a lánykát. Ő nem más min Danerys. Egy erős, ám tüneményes teremtést ismeretünk meg az olvasás során a személyében.
két valamit véssetek az eszetekbe:
"Közeleg a tél!"
"Egy igazi sárkánynak a tűz nem árthat"
A bortóí nagyon jó, bár sajnáltam ,hogy nincs belőle jelenleg a forgalomban kemény kötéses példány. Azért mégis csak 890 oldal, jó lett volna hogy ha strapabíróbb. Adnék érte inkább több pénzt, de ne essen szép túl korán és jobb egy kartonosat kézben fogni és azt olvasni. Én jobban szeretem. A sárkány nagyon jó, a homok szín is bejött.
Oldalak száma: 890
Történet: 5* elejétől a végéig képes az olvasót lekötni
Karakterek: 5/5 viszont nagy kár, hogy sok kedvencem meg is halt.
